Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz 2022-es, katonai mobilitás második pályázati kiírására ad be öt projektjavaslatot a magyar kormány, ebből három vasúti fejlesztés.
Szerző(k): Németh GézaAzerbajdzsán idén 30 százalékkal növeli az Európába irányuló földgázexportot, mivel az EU igyekszik csökkenteni az orosz energiától való függőségét a Kreml ukrajnai inváziója közepette. Az idén már 10 százalékkal több földgázt szállított a kaukázusi ország, de a kitermelést tovább fokozzák az év végéig.
Szerző(k): Szabó DánielAz orosz költségvetés jókora bevételi többlete, amit az év első felében elért, a nyár végére jelentősen apadt, amit szakértők szerint az európai gáz- és olajexportból származó bevételek visszaesése okoz.
Szerző(k): Komócsin SándorSzerda hajnalban ütemes gyengüléssel kezdte a forint a napot, ismét a 400-as szint közelébe süllyedve az euróval szemben, aztán váratlanul gyors erősödés indult. A dollárral szemben még jobb lendületet fogott a forint.
Szerző(k): Szabó DánielNagy eséssel zárták a szerdai kereskedést a vezető ázsiai tőzsdék, és negatív tartományban álltak a térségben reggel 8 órakor még nyitva tartó börzék is.
Szerző(k): Szabó DánielTovábbra is terjed a koronavírus a világon, de mostanra már az enyhébb variánsok váltak variánssá, így a pandémia sokkal kevésbé halálos.
Szerző(k): Szabó DánielA szakértők azt találgatják, hogy az Oroszország ellen bevezetett nyugati szankciók két vállra fektethetik-e az orosz gazdaságot vagy erősebbek lesznek azok a tényezők, amelyek enyhítik ezek hatását. Egyelőre bizonytalan a kép, egy-két évnél nem látni messzebb előre, így a jóslások korlátozottak. Az orosz adatszolgáltatás teljes leállása nem könnyíti meg a jövőt fürkészők helyzetét.
Szerző(k): Komócsin SándorAz uniós határon dúló háború nyilvánvalóvá tette, hogy az energiafüggést a lehető leghamarabb meg kell szüntetni. Ennek egyik lépése az, hogy Dublinban az Északi-tengeri Energiaügyi Együttműködés tagjai történelmi léptékű lehetőséget ragadnak meg. A cél az, hogy 2050-re 300 GW termelőerő álljon e térségből az EU szolgálatába.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMegérkezett kedd este a múlt héten elhunyt brit uralkodó, II. Erzsébet királynő koporsója a skót fővárosból a londoni Buckingham-palotába. A repülőtérről a palotához vezető húsz kilométeres útvonal mentén a szakadó eső ellenére tízezrek sorakoztak fel.
Szerző(k): Domokos Erika